Óvodai beíratkozás

2019. március 26., 14:49

Értesítés a 2019/2020. nevelési évre vonatkozó óvodai beiratkozás rendjéről

 

Értesítjük a kedves szülőket, hogy a 2019/20-as nevelési évre az óvodai beíratás

2019. április 11-én és április 12-én 8–16 óra között lesz.

 

 Helye: Hét Kastély Kertje Művészeti Óvoda, Söpte

 

A beiratkozásra kérjük, magukkal hozni:

 

-   a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, TAJ kártyát, születési anyakönyvi kivonatot

-  a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát

 

 Az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. A szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét a nevelési év folyamán bármikor kérheti, a gyermekek felvétele folyamatos.

 

Felhívjuk a tisztelt szülők figyelmét, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény 8.§ (2) bekezdése alapján, hogy a gyermek abban az évben, melynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától /szeptember 1./ legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. E paragrafus alapján az óvodába be kell íratni azt a kisgyermeket, aki 2019. augusztus 31. napjáig betölti a harmadik életévét.

 

A jegyző a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja.

 

 A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett, az óvodával jogviszonyban álló gyermek szülője, amennyiben a gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.

 

A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik, vagy ahol szülője dolgozik. Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében  lakik. A felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Az óvodában a nevelési év szeptember 1-jétől a következő év augusztus 31. napjáig tart.

 

Kötelező beíratni azt a gyermeket:

  • aki 3. életévét 2019. augusztus 31. napjáig betölti (a nevelési év kezdő napjától napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni),
  • aki 5. életévét 2019. augusztus 31. napjáig betölti, és óvodába járási kötelezettségét családi napköziben teljesítette.

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról szóló 2012. évi II. törvény 247. § a) pontja értelmében az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermekét kellő időben az óvodába nem íratja be szabálysértést követ el.

 

Tájékoztatás kérhető: 06-30 624-4558-as telefonszámon.

                                      

                                                                                        Szombathné Takács Zsuzsanna

                                                                                                     Tagintézmény vezető

 

 

 




« Vissza az előző oldalra!


Önkormányzat Vasasszonyfa - Magyar