Klebelsberg tájékoztató

2020. március 16., 10:31

Tisztelt Igazgató Asszony! Tisztelt Igazgató Úr!

 

 

Ezúton tájékoztatom, hogy az elmúlt időszakban a koronavírussal összefüggő történésekre való tekintettel, a Klebelsberg Központ a megelőző intézkedések vonatkozásában egyeztetett az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárságával, továbbá a Nemzeti Népegészségügyi Központtal.

 

Az egyeztetések eredményeként az Észak-Olaszországból hazaérkező tanár- és tanulócsoportok, valamint egyéni utazások esetében az érintettek biztonsága érdekében az alábbi megelőző intézkedések megtételét javasoljuk.

 

Abban az esetben, ha az Ön által vezetett tankerületi központ fenntartásában lévő köznevelési intézmények valamelyikéből tanulócsoport Észak-Olaszországban tartózkodik, és az út során a hatósági intézkedéssel lezárt településeken is járt tanulmányi kirándulás vagy egyéb látogatás céljából, úgy kérjük, hogy a hazajövetelt megelőzően a tankerületi központ igazgatója azonnal értesítse a területileg illetékes járási/kerületi hivatal népegészségügyi osztályát és kövessék a kapott utasításokat.

 

Amennyiben az Ön által vezetett tankerületi központ fenntartásában lévő köznevelési intézmények valamelyikéből tanulócsoport, vagy egyéni utazás céljából tanuló Észak-Olaszországban, a hatósági intézkedéssel lezárt településeken tartózkodott tanulmányi kirándulás vagy egyéb látogatás céljából és már visszaérkezett, úgy kérjük, hogy a köznevelési intézmények igazgatóin keresztül szíveskedjenek tájékoztatni a szülőket, az alábbiakról.

 

A koronavírus terjedésének megakadályozása, valamint a gyermek megfelelő ellátása érdekében, kérjük a tisztelt Szülőket, hogy a fent említett terület elhagyásától számított tizennégy napig a gyermekek egészségi állapotát fokozott figyelemmel kísérje.   Amennyiben a gyermeke ez idő alatt belázasodna, hívják fel a háziorvost és a kapott instrukciókat tartsák be.

 

A lezárt települések listájáról a Zöld számon 06 08/ 277-455 vagy a 06-80/277-456, illetve a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján lehet tájékozódni. www.nnk.gov.hu

 

 

Amennyiben felmerül a betegség előfordulása, a háziorvos, illetve a területileg illetékes járási/kerületi népegészségügyi osztály dönt a további teendőkről, az aktuális eljárásrend szerint.

 

 

Kérjük a Tankerületi Központok igazgatóit, hogy a tárgyi ügyben folyamatosan tájékoztatni szíveskedjenek az Elnöki Kabinetet.

 

 

 

Budapest, 2020. február 24.

 

 

                                                                                                              Üdvözlettel:

                                                                                                                                                             Hajnal Gabriella

                                                                                                                                                                    elnök




« Vissza az előző oldalra!


Önkormányzat Vasasszonyfa - Magyar